Ha azt hiszi ezen a képen a nagymama van az unokájával, nézze meg jobban a képet

Ha azt hiszi ezen a képen a nagymama van az unokájával, nézze meg jobban a képet

szerda, 19 október 2016

Nem, ez nem egy kép az unokáját tartó nagymamáról, akármennyire is szeretnénk ezt hinni. Az a helyzet, hogy a nagymama nem lélegzik, a kisbaba pedig nem hús-vér csecsemő. Ezek hiper-realista szobrok, melyek olyan művészi ügyességgel és részletességgel készültek, hogy nem is tudjuk szinte megállapítani, igaziak vagy nem.

Az alábbiakban látnak néhány képet a Hiper Realista Szobrok 1976-2013 című kiállításról, a Bilbaoban található Szépművészeti múzeumból, melyet éppen most tartanak. Ha egy szóval kellene összefoglalnunk, akkor az a hihetetlen lenne.

Nézzék meg a szobrokon a részleteket, a részletesen kidolgozott körmöket, a lábat, a ráncokat. Ha még a kifejező arcokat is megvizsgáljuk, azt hisszük ezek nem is szobrok.

Ha megnézi a képeket, azt is gondolhatja, hogy egy rajztanfolyamon van, de igazából ez a három szobor annyira életszerű, hogy majdnem elszégyelljük magunkat. Nézzék meg a hajat, a bőrt, az ereket – egyszerűen hihetetlen.

1476770673

© PAUL MCCARTHY THAT GIRL (T.G. AWAKE). 2012-2013.

Ezeket a szobrokat egy csoport tehetséges művész készítette. Az az érzésünk, hogy legszívesebben megérintenénk őket csak azért, hogy megbizonyosodjunk róla, érzékszerveink nem csaptak be. A bőr szilikonból készült de igazinak tűnik, nem?

Bár szeretnénk elhinni, a vízcseppek nem igaziak a lenti szobron. A részleteket nagyon jól kitalálta a művész, a bőr és a vízcseppek nagyon igazinak tűnnek.

1476770738

1476770746

© CAROLE A. FEUERMAN GENERAL’S TWIN. 2009-2011.

Az egyik legérdekesebb szobor az alábbi: A nagymama aki unokáját tartja kezében. Az újszülött haja, kis ökle, a ráncai mind azt sugallják, mindjárt meg is fog szólalni. Mennyire életszerű!

Ha elmentünk volna az alábbi szobor mellett, lehet hogy megkérdeztük volna a férfit: “Már elnézést, de miért alszik itt a fantasztikus kiállítás közepén?”

1476770557

© DUANE HANSON, TRAVELLER. 1989.

Nagyon köszönjük minden művésznek, aki közreműködött ebben a kiállításban. Még soha nem láttunk ilyet!

Ha ezek a szobrok megtévesztették Önt,  kérjük ossza meg ezt a cikket barátaival, hogy ők is megismerhessék ezeket a különleges művészi alkotásokat!

 

A 2 éves kisfiú odamegy a gorillához – senki sem gondolta hogy az állat így reagál rá

A jaguár ráugrik a kutyára de ezután nagyon látványos dolog történik

A nagymama azt hiszi kóbor macskákat mentett meg de unokája észrevesz valamit

Több ezer ember életét mentette meg ez a három kutya és most el akarják altatni őket

A kislány a cica után megy az istállóba – ott élete legnagyobb meglepetése vár rá

Kutatás igazolja hogy ha több időt töltesz édesanyáddal meghosszabbítod életét