19 panasz olyan utasoktól, akik épp most jöttek haza a nyaralásból és csalódtak

19 panasz olyan utasoktól, akik épp most jöttek haza a nyaralásból és csalódtak

csütörtök, 10 november 2016

Látja ezt maga előtt: már alig várja, hogy elutazzon. Késő éjszaka megérkezik a szállodába és reggel korán felkel, hogy minél korábban élvezhesse a napsütést, kiderül hogy nem hozott magával naptejet. Áh, szörnyű!

Mindannyiunkkal előfordult már ehhez hasonló, de néhány utazó esetében ennél sokkal szélesebb a paletta. A Thomas Cook Group utazási iroda kérdőíveket küldött ki, hogy útjaik minőségét ellenőrizze. Ebben a cikkben 19 választ olvashat. Ezek mindegyike a nyaralásból éppen hazatért utasok panasza.

1. “Goába mentem, Indiába, undorító volt mikor rájöttem, hogy minden étteremben curry-t szolgálnak fel. Nem szeretem a csípős ételeket.”

2. “A vőlegényemmel külön ágyas szobát foglaltunk de olyat kaptunk, ahol franciaágy volt. Most ő  a felelős azért, mert terhes lettem. Ez azért van, mert nem kaptuk meg a kért szobát.”

3.”Spanyolországba utaztunk nyaralni és bajok voltak a taxi sofőrökkel, mert mindegyikük spanyol volt.”

4. “Egy aquaparkba foglaltuk le az utat, de senki nem mondta, hogy saját magunknak kell vinni fürdőruhát és törölközőt. Azt hittük, ez benne van az árban.”

5.”Túl sok homok volt a strandon. Minden ki kellett mosnunk, mikor visszamentünk a szobába.”

6.”Nem tetszett a strandon a homok. Nem olyan volt, mint a prospektusban. Ott sokkal fehérebb volt. A valóságban pedig inkább sárgás volt.”

7. “A Puerto Vallarta-i üzletek bezárnak délután. Gyakran volt szükségem valamire, pont a “szieszta” idején. Ezt be kellene tiltani.”

8. “Senki nem mondta, hogy a vízben halak is vannak. A gyerekek meg voltak ijedve.”

9. “Bár azt mondták a konyha teljesen felszerelt, nem volt szalvéta.”

10. “Azt hiszen el kellene mondani, hogy az üzletek nem árulnak igazi süteményeket, mint például mézes kalácsot. Most akkor mit együnk a délutáni kávéhoz?”

11. “Az út annyira hepehupás volt, hogy nem tudtuk útközben elolvasni az útikönyvet. Ezért nem tudtuk meg azokat a dolgokat, melyek az utunkat olyan élvezetessé tették.”

12. “Jamaicából Angliáig 8 órát utaztunk. Az amerikaiaknak csak három órát kellett utazniuk, hogy hazaérjenek. Ez nem igazság.”

13. “Összehasonlítottam a barátaink egyszobás apartmanját a mi egyszobás apartmanunkkal és a miénk sokkal kisebb.”

14. “Az volt a prospektusban, hogy a szállodában nincs fodrász. Mi mindhárman fodrász tanulók vagyunk, akkor mehetünk ebbe a szállodába?”

15. “Annyira sok spanyol volt ott. A recepciós is spanyolul beszélt és az ételek is spanyolok voltak. Senki sem mondta nekünk, hogy ennyire sok lesz a külföldi.”

16.”Sorba kellett állnunk kint, hogy bejussunk a hajóba és nem volt légkondicionáló.”

17. “Önök, mint utazás szervezők, kötelesek minket az utazás megkezdése előtt informálni arról, ha zajos vagy fegyelmezetlen turisták is lesznek.”

18. “Megcsípett egy szúnyog. A prospektusban semmilyen említést nem tesznek a szúnyogokról”

19. “Be kellene tiltani a topless napozást a strandon. Nagyon elvonta a férjem figyelmét, aki egyszerűen csak pihenni szeretett volna”

Minket őszintén érdekel, milyen választ adott az utazási iroda ezekre a panaszokra. Ön mit gondol?

Kate Diana előtt tisztelet néhány órával a szülés után – ezt sokan nem vették észre

Azt hiszik furcsa fekete hattyúra bukkantak: aztán kiderül, hogy nem lenne szabad feketének lennie

A kis póni fél lelépni a földre – mikor végre megteszi a lépést ez a legédesebb pillanat amit láttunk

Az újdonsült férj válni akar az esküvőn – aztán óriási verekedés tör ki

A vemhes kutya nem hajlandó elleni: A pár azonnal dönt mikor meglátják az ultrahang felvételt

Ezek a nők túlélték a mellrákot és most megmutatják hogy egy tetoválással másképp néznek ki