Az utasokat arra kérik énekeljenek valamit – a férfi fogja a mikrofont és mindenki jót nevet

Az utasokat arra kérik énekeljenek valamit – a férfi fogja a mikrofont és mindenki jót nevet

csütörtök, 12 október 2017

A repülés igazán megkönnyíti az életünket, a világ pedig mintha kisebb lett volna. Mégis gyakran igen unalmas a reptéren való várakozás. De nem mindig!

Ha megnézzük a lenti filmet, egy igazán váratlan vicces fellépésnek lehetünk a tanúi.

A Southwest Airlines egy amerikai légitársaság. Sok reklám készült számukra és némelyikben a résztvevők énekelnek és táncolnak is, ahogy ezt a  YouTube-on láthatjuk is. A reklámokban a légitársaság állítása szerint gyakran a saját dolgozói szerepelnek, mondta a Southwest.

A New Orleans-i reptéren megkérték az utasokat, hogy énekeljenek ha egy kérdést szeretnének feltenni. Azt nem tudjuk pontosan, hogy miért kellett énekelni, de a lenti filmben szereplő férfinak egyértelműen semmi problémája nem volt ezzel a feladattal.

A férfi a “No Diggity” című dalt énekli mely a Blackstreet együttes nótája. Egy idő után szinte mindenki csatlakozik hozzá!

Egy utas vette fel ezt a jelenetet és feltette a Facebook-ra. Ezt a filmet már több, mint  8 millióan látták. Kérjük oszd meg ezt a cikket barátaiddal és családoddal, ha Neked is tetszett!

Elveszti a rák elleni harcot a vak terápiás kutya – a gazdi még utoljára megsimogatja őt

A riporter interjút készít a gazdával – észrevesz valamit vele kapcsolatban és ezért kineveti

A baba sírni kezd – de még édesanyja is meglepődik mit csinál ekkor a kutya

A legszörnyűbb 13 tetoválás amit valaha láttunk

A baba hallókészüléket kap és először hallja édesanyja hangját – reakciója gyönyörű

A farkast a jéghideg vízből mentik ki – de amit a gyomrában találnak azon az egész világ csodálkozik