Ez az édesanya ikreket vár de a terhességének esélye 1 az 52 millióhoz

Ez az édesanya ikreket vár de a terhességének esélye 1 az 52 millióhoz

péntek, 23 február 2018

Mikor a 37 éves Ukrajnában élő Oksana Kobeletska és férje Sergej megtudta, hogy második gyermekük fog születni, azt hitték minden úgy lesz, mint az első terhességnél.

Egy pillanatra sem gondoltak arra, hogy ez a terhesség egészen más lesz majd.

Oksanának és Sergejnek már volt egy három éves kislánya, de azért boldogok voltak, hogy lesz még egy testvére, írta a Mirror.

Az egyik rutin ellenőrzés alkalmával Oksana megtudta, hogy ikreket vár. Nagyon meglepte őt ez az eredmény, a családban senkinek sem voltak ikrei.

Oksana azonban még ekkor sem tudta a teljes igazságot. A következő vizsgálat alkalmával még sokkolóbb részletet tudattak vele.

Az orvosai ugyanis azt tanácsolták, hogy vegyen egy nagy házat a tengerparton, mert legalább 5-6 baba van a hasában. Egészen pontosan nem tudták megmondani.

Oksana és Sergei nagyon idegesek lettek, hiszen ennyi gyermekre nem számítottak. Fogalmuk sem volt, miből fogják felnevelni majd őket.

A 30. hét végén három fiú és két kislány született, császármetszéssel. Szerencsére az összes baba teljesen egészséges volt.

“El sem tudom képzelni, milyen öt gyermeket felnevelni” mondta Oksana a Faithtap-nek.

FamilyShare nevű oldal szerint annak esélye, hogy egy nő ötös ikrekkel lesz terhes természetes úton, 1 az 52 millióhoz.

A kis háromtagú családból egy csapásra nagy család lett.  A testvérek: Sasha, Dasha, David, Vlad és Denis. Nagy érdeklődés övezi őket, ha kimennek velük a városba.

Bár életük gyökeresen megváltozott, Oksana és Sergej nagyon boldogok. A pár nagyon örül a gyerekeknek, ha szeretnél róluk képeket látni, látogass el az Instagram  és a Facebook oldalaikra.

Biztosak vagyunk benne, hogy a pár sok mindent meg fog tudni oldani a jövőben. A kezdeti meglepetés után most már biztos, hogy el sem tudják képzelni életüket a gyerekek nélkül.

A menhely kapujához kötözött kidobott kutya nagy meglepetés tartogat megmentői számára

A megmentett csivava 10 kölyköt ellik – de ami másnap kiderül az képtelenség

A kis elefánt nagyon izgatott mikor gondozói megjelennek és ez annyira édes jelenet

A motoros azt hiszi hogy a kocsi vezetője szórakozik – aztán rájön hogy ennél sokkal rosszabb a helyzet

A férfi kitartóan keresi vér szerinti anyját – aztán felfedez egy éttermet amit róla neveztek el

Ez az anya hipós vízben fürdeti 1 éves kisfiát – most elmondja miért